cim
védett terület engedélyköteles veszély

Apáthy-szikla, Budapest II. kerület, Pilis és Budai-hegység

Geológia: A 242 m magas Apáthy-szikla a főváros egyik legjellegzetesebb dolomitröge, 30 méteres magasságával már messziről látható. A sziklafal felső-triász korú, szarukőmentes fehér, helyenként rózsaszín dolomitból épül fel, mely kitűnően mutatja a hidrotermális karsztosodás összes jellegét, jól láthatók a hévizes folyamatok nyomai számos üregben, csatornában a sziklafalakban. A dolomit aprodozó, helyenként porladó felszínét több helyen vörös agyagbetelepülések szakítják meg, a vörös színt vasoxidok adják. A védett területen 7 barlangot, nagyobb sziklaüreget tartanak nyilván, a legszebb a vörös agyagtöbörből kialakult Kőkapu. Mivel a város által már körbevett, összezsugorodott terület 1977 óta védett (Fővárosi TVT)és számos védett növénynek, állatfajnak ad otthont, az ásványgyűjtés nem lehetséges, de fényképezőgéppel bátran gyűjthetünk, megéri.

Leírás: Az Apáthy-szikla teteje alatt 7 állomásos tanösvény épült, az egyes állomások tábláit érdemes tanulmányozni. A tanösvény a legjobban megközelíthető a Batthyányi térről induló 11-es busszal a végállomásig (Nagybányai út). Onnan megteszünk pár métert a Görgényi u-on, míg meglátjuk a bal oldalon induló zöld jelzésű turistautat. Eleinte egy tölgyerdőben haladunk, míg kiérünk végre a napsütötte sziklás területre. A vaskereszttel díszített kiálló sziklán csodás kilátásunk lesz a szembeni János-hegyre, Tündér-sziklára, Kis- és Nagy Hárs-hegyre, a Lipótmezőre és Hűvös-völgyre. A tanösvény végén visszasétálhatunk a Nagybányai úton a buszvégállomásig, vagy leereszkedhetünk az 56-os villamoshoz.

Típus: természetes feltárás

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
dolomit (dolomit csoport) 2 Fehér, rózsaszín, színtelen, 1-5 mm-es legömbölyített romboéderek, kőzetalkotó
goethit 2 Sárga, barna foltok, erek, kérgek, konkréciók, pirit, ill. markazit utáni álalakok
hematit 2 Vörös por- ill. agyagszerű halmazok, fekete kérgek, pirit uitáni álalakok, a barlangok körül a földet intenzív vörösre festi (a Kőkapu nagy ürege kimosott vörös agyagtöbör)
hidroxilapatit (apatit csoport) 1 A vörös agyagban, szemcsés dolomiton a barlangok környékén ritkán található fehér, krémszínű opálszerű foltok, kérgek, bemosott csontokból vagy guánóból keletkezett
kalcit 3 Sárgás, rózsaszín borsóköves, cseppköves kérgek, fehér erek, fészkek, 1-5 mm-es színtelen, sárgás, fehér, rózsaszín kristályok, nem gyakori

© Nagy Mónika 2009-2017