cim
veszély

Hosszú-hegy, mészkőfejtők, homokkő-kibúvások, Pilisszántó, Pilis és Budai-hegység

Geológia: A pilisszántói nyeregről egészen Csobánkáig elnyúló 490 m magas Hosszú-hegy Pilisszántó feletti oldalán 3 kőfejtő látható (több is volt, de ezeket már elnyelte a természet). Ezekben erősen töredezett triász korú mészkövet, mészmárgát, meszes homokot és agyagot fejtettek, a breccsás mészkő csak mészégetésre és kőporkészítésre volt alkalmas, az agyagot padlókhoz, kemencékhez használták fel, téglakészítésre nem vált be. A 3 kőfejtőben helyenként erős vasasodás figyelhető meg (a legerősebb a 3. kőfejtőben), a feldarabolt mészkő üregeiben igen változatos kalcit fordul elő. Homokkő-törmeléket kizárólag a 3. kőfejtőben figyeltem meg. A Hosszú-hegy gerincéjét oligocén homokkő borítja, mely megakadályozta az erőteljesebb karsztosodást. Ezt egy 4. feltárásban, a Martini-kőfejtőben tárták fel. Bár a homokkő szemcséi elsősorban kvarcból állnak, a kötőanyag itt helyenként inkább karbonátos, mint kovás. Míg az első és harmadik kőfejtő környéke elég szemetes, a másodikat kitakarították és ún. \\\"gyógyító csillagot\\\", keresztet raktak ki a bányaudvarban, szépen elférnek egymás mellett itt is klf. hitvallások szimbólumai.

Leírás: Pilisszántó buszvégállomásától a szántói nyereg felé tartva, az őrlőmű előtt jobbra kanyarodunk Csobánka felé. Az út első szakaszán, a telep végén igen szép (sajnos nem helyrehozott)régi mészégető kemence áll. Az első kőfejtőt ágak és szemét zárja el, a másodikba rendes bányaút vezet (még parkoló is van előtte!), a harmadik kétszintes, az alsó szint az útról érhető el, a 2. szint egy a 2. kőfejtó bekötőútjáról induló ösvényen keresztül. A hegy gerincén zöld jelzésű turistaút vezet Csobánkára, ebbe csatlakoznak az ösvények és a kőfejtők alatti út is. Mivel a Pilisszántói házak egészen a 3. kőfejtőig érnek, kocsival is fel lehet jutni oda. A terület már nem tartozik a Nemzeti Parkhoz. A buszfordulóból oda-vissza kb. 1,5 km gyaloglás vár ránk.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
goethit 2 Sárgás-barna foltok, erek, halmazok, vasas rögök, kérgek, pirit és markazit utáni álalakok, a kalcitot sárgára festi
hematit 1 Vörös porszerű halmazok, fekete kérgek, fekete vasas rögök, a kalcitot vörösre, rózsaszínre festi
kalcit 3 színtelen, sárga, rózsaszín, vörösös-barna 1-30 mm-es változatos alakú kristályok, vastag pátos erek, fészkek
kaolinit csoport 0 Sárga, szürke, fehér földes halmazok
kvarc 3 A homokkő kőzetalkotója, 0,3-10 mm-es koptatott szemcsék, kovás szürke, vagy vasoxidoktól vörös kötőanyag
mangánoxidok 1 Fekete foltok, dendritek
pirit 1 0,5-2 mm-es aranysárga kristályok

© Nagy Mónika 2009-2019