cim

Régi csordakúti szénbánya meddőhányói, Bicske, Gerecse

Geológia: A Csordakúti Bányaüzemben először eocén korú kőszenet, majd a szénrétegek alatt, felső-triász dolomitra települt bauxitrétegeket termeltek le. A szenet és a bauxitot Nagyegyháza és Csabdi között először külfejtésekben, majd mélyművelésben bányászták, a Csordakúti bányában az ún. Tárómezőn lejtősakna működött. A széntelep alsó részeihez kapcsolódott egy világviszonyban is jelentős, ritka szép megjelenésű szerves ásvány, a mellit, mely elsősorban a gipszes szénrétegekben fordult elő.Hozzá társult egy másik szerves ásvány, a humboldtin. Ezekből alig került a hányókra (inkább a hőerőműbe), de a bányászoknak, szakembereknek sikerült sok példányt kimenteni. Mára már a börzeken is ritkaságnak számítanak.

Leírás: A csordakúti szénbányában a termelés 1990-ben végett ért, azután kezdödött a mélyszinti
bauxittermelés a már meglévő aknában, ahol folytatták a megszokott pillérfejtést. Még az első gyűjtőtúrainkon (1997, 1998) találtunk néhány régi szénmeddőt (pl. a II.-es külfejtéshez - lásd a Nagyegyháza leírást - vezető üzemi út mentén, mindjárt az elején balra), de mára ezek is eltűntek. A régi nagy hányókra földet hordták, majd akácfákkal, fenyőfákkal ültetették be, ill. fűvesítették. A listában kizárólag a szénbányászat során talált ásványokat soroltam fel, a szerves ásványokon kivül mindegyiket még a hányókon is találtunk.

Típus:

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
aluminit 7 Fehér, sárgás, néha zöldes színű szálas, vagy gumós tömegek
böhmit 0 világos-barna foltok szénben
copiapit (copiapit csoport) 1 sárga, gömbös bevonatok szénen, szenes agyagon
gipsz 3 Akár 10 cm-t is meghaladó szürke, barna, sárga egykristályok, kristályhalmazok (általában leveles halmazok, de szálas és máriaüveg-szerű tömegek is)a szénmeddőben, szenes agyagban
goethit 0 sárgás-barna földes halmazok, kérgek, foltok, a gipszet sárgára, barnára festi
humboldtin 7 Sárga fénytelen, nagyon apró kristályokból álló kérgek, bevonatok, halmazok, a 40 mm-t meghaladó halmazok védettek.
kalcit 1 fehér, piszkosfehér, sárga, 1-3 mm-es kristályok szénben, eocén mészkőben
mangánoxidok 0 színes bevonatok gipszen
markazit 0 szürke hintések, erek, konkréciók
mellit 10 fényes, vagy fénytelen, ritkán több cm-t is elérő mézsárga, barna bipiramisos kristályok, gipsszel, a 20 mm-t meghaladó kristályegyedek védettek.
paraalumohidrokalcit 1  
pirit 0 erek, hintések, pár mm-es gömbök
rozenit 0 fehér poszerű bevonatok málló markaziton
weddellit 0  
whewellit 0 Nyúlt oszlopos, színtelen, fehér 0,5-1 mm-es kristályok

© Nagy Mónika 2009-2024