cim
védett terület veszély

Odvas-hegy, felhagyott dolomitkőfejtő és feltárások, Budaörs, Pilis és Budai-hegység

Geológia: Az Odvas-hegy K-oldalán álló dombon lévő felhagyott kőfejtő triász korú dolomitot és eocén korú breccsát tár fel. Mindkét képződményt kalcit- és bariterek szelik át. A kőfejtő falán kiválóan megfigyelhető a triász és az eocén határa. A kalcit, barit a kőfejtőtől ÉNy-ra elhelyezkedő feltárásokban is előfordul. A feltárásokban, az úton is vasas homokkőlencsék is előfordulnak. Mivel az Odvas-hegy által körülölelt terület természetvédelem alatt áll, mellőzzük a falbontást, a falak alatti törmelékből is gyűjthetők az ásványok. Sajnos 2104-ben az összes baritos-kalcitos telért valaki(k) lebányászta, a védettség dacára. Ennyi kapzsiság nehezen érthető.

Leírás: A kőfejtő Budaörs felől, a Kálvária és a Kő-hegy között elhaladva, a Budakeszi u. végétől, a piros jelzésű turistaúton közelíthető meg. A Kőkaput elhagyva máris megpillantjuk a kőfejtő falait. Az Odvas-hegyi feltárásokat a kőfejtő után a turistaútról nyugat felé letérve, a Kövidinka utca végén induló ösvényre térve találjuk. Innen lehet feljutni az Odvas-hegy tetejére is, ahonnan csodás kilátás van a környékre.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
barit 4 Szürkés-fehér, 2-8 mm-es táblákból összeálló kristálycsoportok, leveles halmazok, a dolomitbreccsa kötőanyaga
dolomit 3 Színtelen, fehér, rózsaszín, mm körüli romboéderek, nem túl gyakori
goethit 1 sárgás-barnás földes halmazok, foltok, kérgek, pirit utáni álalakok, a kalcitot sárgára festheti, a vasas homokkőben kőzetalkotó
halloysit 0 Fehlér, rózsaszín laza halmazok, az agyagos kitöltések egyik alkotója
hematit 2 Vörös porszerű halmazok, foltok, a dolomitot, kalcitot rózsaszínre festheti
kalcit 2 Színtelen, fehér, sárgás vagy rózsaszín, 1-30 mm-es kristályok, pátos tömegek, erek, fészkek
kaolinit 0 Fehér, rózsaszín laza halmazok, az agyagos kitöltések egyik alkotója
kvarc 0 A kovásodott dolomitban szürke erek, kérgek, a vasas homokkőben, konglomerátumban akár 2 cm-nél is nagyobb kvarckavicsok
mangánoxidok 0 Fekete foltok, kérgek, ritkábban dendritek
muszkovit 0 A vasas homokkőben sok ezüstszínű, csillogó muszkovittöredék található

© Nagy Mónika 2009-2024