cim
védett terület

Somlyó-hegy, kvarcfillit-feltárás, Balatonfőkajár, Bakony és Balaton-felvidék

Geológia: A Balatonfőkajár melletti Somlyó-hegyen lévő, már régóta felhagyott kis kőfejtő ópaleozoos (400 millió évnél idősebb) kvarcfillitet tár fel, mely Magyarország egyik legidősebb, felszínen található kőzete, ezért geológiai alapszelvényt képez. A kőzet színe zöldes-barnás, nagyrészből muszkovitból áll, melyet párhuzamosan (palásan) elhelyezkedő kvarcerek és lencsék szakítanak meg. Kőzetalkotóként még albit, klorit, agyagásványok, dolomit és sziderit jelenhetnek meg, ezeknek arányától függ a kőzet színe is. A könnyen szétmorzsolható kőzet érdekessége azonban nem a kőzetalkotók, hanem azokban található mikroásványok jelentik (anatáz, apatit, cirkon, gránát, turmalin), ezenkívül rendkívül széles skálát képviselik nyomelemei: Ag, Ba, Mo, Cu, Sr, Cr, Ga, Mn, Ni, V.
Itt említendő, hogy ugyanazon kőzet megjelenik feltolódva a Polgárdi mészkőbánya felső szintjén, a jobb oldali félkör-alakú bányaudvarban (az egykori szkarnfeltárás felett), ahol szabadon gyűjthetjük - Balatonfőkajáron ugyanis az alapszelvényen való gyűjtés szigorúan tilos.

Leírás: A község központjából K irányába indulva először látványos pincesort pillantunk meg, majd azt elhagyva a Somlyó-hegy Ny-i végén találjuk a kis, erősen benőtt bányát a kvarcfillit-feltárással. Itt azonban csak nézelődhetünk, fotózhatunk, de visszafelé gyalogolva az út mentén és a szántókon bőven gyűjthetünk a kőzetből, amennyiben érdekelnek a mikroszkopikus méretű színes ásványai. Hogy pontosan mit találtunk, az akkor derül ki, ha egy kis kőzetdarabot fehér tálban szétmorzsolunk, kiiszapoljunk, esetleg frakciózzunk és az így nyert szemcsés törmeléket mikroszkóp alatt megnézzük. A turmalin, kvarc, anatáz, gránát a 0,5 mm feletti frakcióban található, az apatit, cirkon az annál kisebb frakcióban.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
albit (plagioklászok) 1 viztiszta, kvarccal összenőtt 0,5-2 mm-es fenokristályok, kőzetalkotó
anatáz 1 0,5-1,5 mm-es sötétbarna kristályok, gyakran titánit utáni álalakok
apatit csoport 0 Fél mm körüli sárgás táblák, oszlopos kristályok
dolomit (dolomit csoport) 0 sárgásfehér szemcsés kötőanyag, kőzetalkotó
gránát csoport 0 fél mm körüli zöldes, barnás, rózsaszín koptatott szemcsék
illit 0 agyagos kitöltések egyik alkotója
kalcit 0 fehér kötőanyag, apró pátos lencsék
kaolinit (kaolinit csoport) 0 fehér agyagos kitöltések, kőzetalkotó
klorit csoport 1 zöldes-szürke, sötétzöld szemcsék, bevonatok, halmazok, muszkovittal szoros összenövésben, kőzetalkotó
kvarc 1 Víztiszta, világos és sötétszürke erek, fészkek a palában, iszapolt anyagban 0,5-1 mm-es koptatott kristályok, kőzetalkotó, a kvarchoz kapcsolódik a legtöbb nehézásvány
montmorillonit (szmektit csoport) 0 az agyagos kitöltések egyik alkotója
muszkovit 1 erősen gyűrt, zöldes-szürke, ezüstös lemezek, a legfontosabb kőzetalkotó
sziderit 0 barna kötőanyag, kőzetalkotó
turmalin csoport 2 színtelen, sárga, szürke, zöld, kék, rózsaszín kristálytörmelék az iszapolt anyagban, 0,1-1,5 mm-es, uralkodóan zöld, sárgás-zöld nyúlt oszlopos kristályok kvarclencsékben

© Nagy Mónika 2009-2017